A Perfect Circle (VOL10)

Dátum: 2000.
Szerző: Ironman
Forrás: VOL10

Mottó: A kör egy adott ponttól egyenlő távolságra lévő pontok halmaza a síkban.

Agyunk a szimmetrikus formákat részesíti előnyben. Az egyenlő szárú háromszög az egyenlő oldalú háromszögnél “tökéletlenebb”, minthogy egy téglalaphoz képest a négyzet is “négyszögebb”. De vegyünk egy kört! Mindegy, hogy mekkora a sugara, hogy merről nézzük, a definícióból kitűnik, hogy a kör lényegi tulajdonsága a tökéletesség. Nincs “körebb” vagy “kevésbé kör” forma. Ha akár csak egyetlen pont más távolságban van a középponttól, akkor már nem beszélhetünk körről, hiszen a kör lényege kizárja ezt a fajta változtatást.

Mi tehát a tökéletes kör? Önmagában ellentmondás. Mivel a kör lényege a tökéletesség, felesleges a “tökéletest” jelzőként elé tenni. Ha mégis ott van, valamit jelentenie kell, valami újat hozzá kell, hogy tegyen ehhez az eleve tökéletes formához: a körhöz. Mintha azzal, hogy kimondom “tökéletes kör” egyúttal feltételezném a “tökéletlen kör” létezését és jelenlétét is. Miféle világban uralkodnak olyan szabályok, amelyekben tökéletes kör éppúgy létezik, mint tökéletlen?

A megoldás kulcsa az lehet, hogy talán bármilyen - a körhöz hasonló, szabálytalan - forma betöltheti a kör szerepét, ha azt körnek szánták. A kisgyermek, amikor először rajzolni kezd, nem törekszik arra, hogy bármit is megjelenítsen a papíron, csupán a rajzolás, mint mozgás, valamint a nyomhagyás ténye az, ami leköti. Később azonban megpróbál ábrázolni. Nem is annyira azt, amit érzékel, hanem azt, amit észlel és tud. Mint ahogyan az egészen távol lévő ember is, ház is sak egy pontnak (apró körnek) tűnik; úgy próbálja a gyermek is az általa tudott dolgokat egy leegyszerűsített, általánosan használható formával ábrázolni - így megjelenik rajzán a sok irka-firka között a kör. Igaz, egyelőre tökéletlen, hiszen még nincsenek meg azok a precíziós koordinációs készségek és képességek, amivel le tudna rajzolni egy “tökéletes kört”. De az a forma, amit ő ábrázolni akar, a kör, ami bármit helyettesíthet. Ezért láthatunk egészen kis gyermekek rajzain olyan tárgyakat is “körnek” ábrázolva, amelyek tapasztalataink alapján szögletesek, vagy éppen hosszúkásak. A gyermekek rajzain látható körök tehát tökéletlenek, de behelyettesíthető szerepüknek tökéletesen megfelelnek. Így, ha valaki ezek közül a körök közül is egy tökéletes kört alkalmaz szimbólumként, az egy univerzális, mindent magábafoglaló, tökéletes formát választott. (írhatnám azt is, hogy “legtökéletesebb”, de a tökéletes fogalma abban a tekintetben is párhuzamba vonható a kör fogalmával, hogy nem fokozható. Nincs értelme egy tökéletes dologról azt az ítéletet mondani, hogy “kevésbé tökéletes” vagy hogy “tökéletesebb”, mint hogy már említettem - nem mondhatjuk azt egy körre, hogy “kevésbé kör” vagy azt, hogy “legkörebb”.

A tökéletes kör fogalma bonyolult komplex fogalom, tele ellentmondásokkal, vagy éppen megerősítéssel. Számtalanszor hallott elcsépelt kijelentés, mégis leírom: korunk is egy hasonlóan bonyolult, komplex és ellentmondásokkal terhes világ. Egy tökéletes kör talán csak egy újabb eszköz, mely kísérletet tesz kizökkenteni minket az anyagias világból. Azt hiszem, hogy a világ sokkal inkább materialista beállítottságú, mintsem idealista. Pedig szükség van az ideákra - akár egy tökéletes körre. Mintha ez a kör azt suggallaná, merjük elfogadni a mást, az újat, a szokatlant, a meghökkentőt, bólintsunk igent arra is akár, amely vonzóan titokzatos, de nem logikus. Mindegy, hogy mi a tökéletes kör, fogadjuk el, hogy létezik.

Az első ilyen eszköz, amely megpróbált kiragadni minket megszokott életünkből, maga az eszköz, a szerszám (tool) volt. Azzal, hogy megmutatta életünk legsötétebb zugait, legmocskosabb pillanatait, gondolkodásra bírt minket. Ez az eszköz mérhetetlenül mély, sötét, nemtelen, sokszor gonosz, ellentmondást nem tűrő, talán nem is evilági.
A második eszköz, amely tovább nevel, egészen más. Ez egy tökéletes kör (A perfect circle) mely lágy, simogató,érzékien szép és ellazít, relaxál és segít, hogy önmagadba tekints, vagy hogy egyszerűen csak pihenj.

Az A perfect circle nem taszít olyan lucskos mélységekbe, nem hoz olyan izgalomba, nem kápráztat el a sötétség bonyolult ritmikájával, mint a Tool. Maradnak viszont a dallamok, Maynard csodálatos hangja és az atmoszféra,ami - ha nem is emeli fölé - de mindenképpen az első helye egyikére helyezi a rockzenék között.

Mi a tökéletes kör? Egy jóleső hallgatnivaló, amire mindig számíthatsz.