2005.04.28. 18:53
Kolompár József, 35 éves cigány férfi hiába próbált többször is bankhitelhez jutni, rendre elutasították. Miután nevet változtatott - Kolompárból Keszthelyi lett - gond nélkül megkapta a kölcsönt. Felsőfokú végzettsége és jól fizető állása volt akkor is, most is. Csak a neve változott Kolompárról Keszthelyire.
A legutóbbi magyarországi népszámláláskor csak 108 ezren vallották magukat cigánynak, miközben a roma lakosság tényleges száma ennek a többszörösére, mintegy 500-600 ezerre tehető.
A Program ÖT (Program az Összetartó Társadalom Megteremtéséért) felhívta rá a figyelmet, hogy a romák önképében meghatározó a több évszázados kirekesztettség, a folyamatos kisebbségi lét.
Identitásuk alakulását olyan sértő szavak és kifejezések - például “cigánykodik”, “cigánymunka” - is kedvezőtlenül befolyásolják, amelyeket a többségi társadalom tagjai gyakran a legnagyobb természetességgel használnak.
A hátrányos megkülönböztetéssel szembeni stratégiák közül a cigányoknál az ellenszegüléstől kezdve a feltétlen alkalmazkodásig majdnem minden típussal lehet találkozni.
A program szervezői hangsúlyozták,hogy milyen előítéletekkel kell megküzdeniük a romáknak Magyarországon.
www.nol.hu