Kora reggel van, a redőny kis lukacsain a fény sem pislákol át, amikor a kis község csendes utcáján felharsan a Boci boci tarka gyermekdal eltorzított midi hangzással. Megáll a szomszédban, 2 litert kérek, hallom a nyitott ablakon át. Úgy látszik vasárnap így árulják a tejet. Na sebaj, már elment, fészkelődöm az ágyban, amikor újabb gépkocsimormogást hallok és a Süt a mama süt a pék kezdetű magyar nóta üvölt a fülembe. Jézusom, ez meg mi a szar? Hamar kiderül, hogy kenyeret lehet tőle vásárolni. Kezdek nagyon dühössé válni, de még van remény a visszaalvásra. Már nehezül is a fej, amikor a Family Frost üzeni be az immár zárt ablakon azt, hogy Mondd anyádnak hozzon pénzt. Ó hogy az a @%+%!!!! Azt hittem ez a cég már rég kihalt, de úgy tűnik ebben a kistérségben virágzik az üzlet. Már röhögök kínomban, amikor nemsokára befordul az utcába az Algida reklámautó és valami rémes harsonaszóval árulja a jégkrémet. Kész. De a kegyelemdöfést a kisvártatva érkező csotrogányra szerelt recsegő hangszóró adja: “Figyelem, figyelem asszonyok!! Megérkezett a tollfelvásárló! Mindenféle tollakat felvásárolunk, dunyhákat, párnákat, kacsatollat, libatollat, régi használt tollakat,hagyaték tollakat! Bárkinek bármilyen tolla van eladó, tessenek szólni, vagy kézzel inteni és itt helyben a gépkocsinál átvételre kerül a sor!”
Nos hát a Madonna koncerten nem éreztem jól magam. Volt nagy show, kiegészítő kellékek, mint hófehér oldtimer autó, durva kivetítő, brutális színpadkép, fényorgia és volt Madonna. Aki eléggé felbőszítette a tömeget (kb annyi ember volt, mint sziget nagyszínpad előtt), mivel ősztársága késett 2 órát a kezdéssel. A várakozás alatt lehetett kapni négyszázér vizet, hétszázér hotdogot és idegbajt. (”előzenekar” Paul Oakenfeld = winamp) DE ezekután sem kellett volna nagyon nagyot alakítania, hogy eloszlassa a rosszkedvemet, viszont ez a félplayback, agyoneffektezett tucc-tucc + művigyor nekem nem adta. Énekelni ritkásan sikerült, azt sem mindig jól, a háttércsordavokál vitte az egészet. Elhangzott pár sláger a régi időkből a felismerhetetlenségig áthangszerelve. A legmókásabb jelenet számomra az volt, amikor egy gitárral előadta a You must love me című meghatást, amin a hithű Madonna rajongók sírtak. Az úgynevezett Gold szektorban, a színpadhoz közel a közönség nagy százaléka meleg (?) férfi volt, aki lelkesen ugrált és visongott (!), de láttam tinilányokat és őszhajú bácsikat-néniket meg Détár Enikőt és Andy Vajnát. Madonna megpróbálkozott némi közönségénekeltetéssel is, de nem ment, hiába no, nem fluent még az inglis, meg egyébként sem volt meg a kontaktus a közönséggel. Nem kommunikált túl sokat, kimerült az órájt bjüdöpeszt, mék szam nojz ismételgetésével. A csúcspont a mulatós rész volt (nem hiszem el, hogy ilyet leírok), a roma zenekar bevétele feldobta az egész showt, ez kell a magyarnak, kettőnégy, csárdás, egyet jobbra, egyet balra, taps. Le a kalappal előtte, hogy ötvenen túl is elképesztően sokat táncol, engem elvitt volna a rohammentő két nóta után. Nade ez kevés ahhoz, hogy jól érezzem magam. A koncert háromnegyedénél ráadásképp elkezdett esni, ami szintén nem tett jót a hangulatomnak. Rengeteg ember meg sem várta a végét, szépen elszivárogtak a szakadó eső és az utolsó metrójárat ösztönzésére. Mindent egybevetve közepesre értékelem, a nagy hasraesés elmaradt, láttam már jobb kivetítést (politikamenteset!) és lézershowt (metálkoncerten). Még egy kis májkell dzsekszont is kaptunk az arcunkba egy táncosa által, volt moonwalk és megemlékezés a másik nagy ikonra. Részemről a pop királynője kipipálva, ez nem ért ennyi pénzt…
Remélem jövőre tényleg olyan paradicsomi körülmények lesznek, ahogy előrevetítik a szervezők. A jelenlegi állapotokról inkább jut eszembe egy háborús övezet. A fesztivál teljes területe fel van szórva homokkal, ebből következik, hogy a por extrém mennyiségben jut az ember légzőszervébe, hajába, ruhájába, fényképezőgépébe grr. Egyébként “jók a programok, csak sok a köcsög” :] pl.:
Rögtön az első nap odajött hozzám egy leányzó, hogy szeretné elkérni a koncertről készített képeket. Megismerkedtünk és kiderült, hogy olvassa a blogomat omg de nem így képzelt el. Pedig itt is a számomra fontos dolgokról beszélek mindig, mint pl az étkezés témája. Megjegyezném, hogy általában nem szoktam enni fesztiválokon, mert nem valami bizalomgerjesztőek a kaják. De itt beruháztam egy bántott húsra és kovászos uborkára, amit aztán az asztalnál ülő punk női lények kinéztek a számból és elkéregették falatonként. Holott egészen baráti árak vannak és jó nagy adagot adnak, nem értem ezt a koldus hozzáállást…
Minden évben megfogadom, hogy jövőre nem megyek, nem nekem való a Sziget, borzalmas az embertömeg, a szagok undorítóak, drágaság, por, kosz. És akkor 2 éve elhozták a Toolt, tavaly a Meshuggah vonzott, idén is kihagyhatatlan, hiszen utolsó napon fellép a Faith no more. Akik ismernek tudják, hogy micsoda FNM und Mike Patton FAN vagyok. Láttam a zenekart 2 hónapja a Novarock fesztiválon, de azért a magyar virtus mégis más, mint az osztrák hűvösség, a Sziget a fentiek ellenére is sokkal kulturáltabb, mint a sógorék bulija, ráadásul visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam jegyügyben, úgyhogy idén sem maradhat ki:
2009. augusztus 16. Sziget Fesztivál, -Nagyszínpad, Faith no more.
“Long time no see” üdvözöl minket Roddy Bottum billentyűs az első nóta után, no igen, pontosan 12 éve voltak szigetelni. Anno rögtön a második dalnál olyan tolulás volt az első sorokban, hogy havernek majdnem ottmaradt a foga, a szónak most nem az elvont értelmében.
Erre emlékezve kicsit félve megyünk közel a színpad elejéhez, de be kell bizonyítanunk, hogy metálkoncerten két méteres hímek között 160 centi körül is van élet. Sajnos ezt a harmadik nóta környékén teljes mértékben feladjuk, miután 10 méterrel kerülünk arrébb a tömeg nyomása miatt az eredeti helyszínünktől. Levegőt nem lehet kapni, csak hátakat látunk és ide-oda sodor az emberhalom. Hiába múlt el több, mint egy évtized, a dalok ma is nagyon ütnek, óriási pogó indul be, úgyhogy kimenekülünk és az egyik óriás kivetítő alatt követjük az eseményeket. A zenekar tagjai a szokásos strici öltönyben feszítenek, Mike Patton még mindig sántikál, kár volt azzal a bottal festeni az ördögöt a falra.
Elképesztő, hogy mennyire dinamikusak, érezhetően élvezik a koncertet és hát ez a közönség nem ugyanaz, mint a Novarock fesztivál kimért osztrák fiataljai, ahol első sorból tapsikoltam és táncikáltam. Itt kőkemény csata van a számok között, mindenki küzd az állóhelyéért és teli torokból ordítják a nótákat. Hatalmas vad energiák szabadulnak fel, amit a zenekar is érez, mert az énekes egyre hülyébben kezd viselkedni. Azt eddig is tudtuk, hogy nem teljesen normális, de amit a Sziget estéjén művel, az a hajdanvolt legőrültebb időkre emlékeztet.
Egy hölgyemény bedobja a színpad elé piros bugyogóját, amit Mike bácsi az arcára illeszt és úgy énekli végig a Just a man strófáit. Közben felül egy nagydarab kopasz biztonsági ember hátára, megsarkantyúzza szerencsétlent és lepacsizik az első sorral. Mondanom sem kell közben hibátlanul énekel, sikolt, röfög, kiabál, hörög és további behatárolhatatlan zörejeket ad ki magából, sehol egy hamis hang, sehol egy tévesztés. Egyszerűen elképesztő. Azt mondják az őrültet és a zsenit nagyon vékony határ választja el, én azt hiszem, hogy Mike Patton egy őrült zseni. A koncert elején előadja obligát dührohamát a technikussal szemben, az egyik mikrofont behajítja a közönségnek mérgében. Fuck yourself üvölti dühösen a backstage felé, majd énekli tovább lágyan az Easy dallamait.
A dal végén a haját a saját nyálával simítja le, szagolgatja a kezét, majd a gatyájába nyúlkál. A közönségből valaki feldob egy piros Converse tornacipőt a színpadra, amiből kiveszi a cipőfűzőt és elkezdi lenyelni. Nem hiszek a szememnek, közben a torkához tartja a mikrofont és öklendezik. Rettenetes gyomorforgató látvány, körülöttem nevetnek az emberek, én együtt öklendezem a hangokkal, belőlem ezt váltja ki az ilyesmi. Miután lement a fűző egy kiadós nagy öklendezéssel fel is jön és énekesünk folytatja ott, ahol abbahagyta, énekel tisztán, gyönyörűen. Beteg a csávó. A többiek is hitetlenkedve nézik. Sajnos a kivetítőn alig mutatják a zenekar maradék részét, pedig nagyon nagyon odateszik magukat. Remek hangszeres tudás van az összes tag mögött. Visszajönnek egy ráadásra, eljátszanak olyan nótákat is, amiket nagyon vártam, mint pl a King for a day, a Digging the grave. Teljes setlist ITT. Zsibbadt aggyal állok még pár percig, pedig már levonultak, bontják a színpadot. Őrült koncert volt, fel kell még dolgozni az élményt. A zenekar is nagyon élvezte, Roddy Bottum rögtön utána meg is írta twitterre: “KIND of a kookoo show tonight. real volatile, raw, explosive energy flowing up there. did you hungarians feel it the way we did?”
(a képeket Vermes Kata készítette, sziget.hu) még több kép itt: klikk
Jövőre, ha azt akarják, hogy menjek Szigetre, hozzák el Gerendaiék a Pearl Jam-et. : )
de nem így képzelt el. Pedig itt is a számomra fontos dolgokról beszélek mindig, mint pl az étkezés témája. Megjegyezném, hogy általában nem szoktam enni fesztiválokon, mert nem valami bizalomgerjesztőek a kaják. De itt beruháztam egy bántott húsra és kovászos uborkára, amit aztán az asztalnál ülő punk női lények kinéztek a számból és elkéregették falatonként. Holott egészen baráti árak vannak és jó nagy adagot adnak, nem értem ezt a koldus hozzáállást…
