irigység
Irigylem azokat akiknek a hobbija a munkája. Irigylem azokat, akik szeretik a munkájukat. Sőt irigylem azokat is, akik elviselhetőnek tartják a munkájukat. Továbbá irigylem azokat, akik bírják a munkatársaikat, ahol jó a munkahelyi légkör. Irigylem azokat, akik az egyetembe és a megtanultakba fektetett energiát hasznosan fel tudják használni a munkájukban. Irigylem azokat, akiknek a főnöke megmaradt embernek. Irigylem azokat, akik elhivatottságot éreznek magukban. Irigylem azokat, akiknek elismerik a szakmai tekintélyét, megbecsülik a munkáját és honorálják, motiválják is azt. Irigylem azokat, akiknek a munkahelye nem rosszindulatú, intrikus besúgók garmadája. Irigylem azokat, akiknek nem kell ostoba és rugalmatlan szabályokkal, szűklátókörű emberekkel bajlódni.
Nem irigylem azt, akiről szólt ez a bejegyzés.
Nahát, nálam elég sok feltétel teljesül. (Köszönöm istenem, hogy nem vagyok bölcsész :-))
De ha E/1 személyben írtad az egészet, akkor rólad szólt a bejegyzés, nem?
a bölcsészek manapság egész jó aránnyal helyezkednek el multiknál. Gondolok itt kifejezetten a nyelvszakosokra. De a kommunikáció szakon végzett ismerőseim sem panaszkodnak.
Egyébként elég szomorú, hogy ismerős filozófiaszakos hallgatónak el kell menni adatrögzítőnek, vagy egy néprajzos a mekkdóban köt ki…
betanított droid munkásnak a bölcsész is jó. :\
Meggyőződésem, hogy olyan ember, akire mindegyik teljesül az általad leírtak közül, nem létezik.
Pénzért dolgozunk.
Én is irigylem az ilyen enbereket, de számomra a munkával kapcsolatban egyetlen feltétel van: adjanak érte pénzt.
Bölcsészként Debrecenben örülhetek, hogy nem nekem kell fizetni, amiért kapok állást.
olyan valóban nincs. viszont egyikőtök sem (avie,giros) lát bele abba amiről én írtam, igaz én sem abba ami a ti munkátok. egy dolog viszont tény: a ti munkahelyeteken a fluktuáció szinte nulla (és megnyerte már a családbarát munkahely, meg legjobb munkahely kategóriákat, plusz külföldre küldözgeti a munkatársait..), azon a helyen, amiről meg én írtam: a legmagasabb a munkaerőelvándorlás a városban. (csak kérdezzétek meg miért…)
+ pénzért dolgozunk igen, de ez még nem jelenti azt, hogy pénzért megalkuvóvá kell válni, mindent lenyelni és be kell állni a sorba, különben kiutálnak. Aztán szép lassan belőled is egy intrikus seggnyaló besúgó fásult alak lesz…
+ az átlagéletkor nem a saját korosztályod, hanem 40 felett vannak igen sokan és generációs problémák is felmerülnek (nemcsak a jó kollegiális viszony miatt, hanem főnök-beosztott hierarchia miatt..)
“számomra a munkával kapcsolatban egyetlen feltétel van: adjanak érte pénzt.” - szerintem ezt a mondatot gondold át még kétszer
kicsit merész azért ennyi munkatapasztalattal. már ne haragudj a megjegyzésért
tovább nem boncolgatom a témát, felesleges. aki értette a problémámat annak köszi az együttérzést.
rájöttem, hogy tök sok dolog miatt irigyelhetsz… nem is bánom, hogy véglegesítettek.
(egy apró dolog miatt nem irigyelhetsz: a fizu. haj, ha lecsapna rám egy multi mondjuk kétszerennyiért.)
Bejáta, én 5 éve dolgozok (bár ez sem sok), ebből csak 1 hely volt a családbarát munkahely. Azt rohadtul bemákoltam, tényleg nagyon yo volt. De ha nem volt más, fagyit osztogattam napokig a hűtőpultban állva vagy 2 órát buszoztam, hogy megtartsak egy 45 perces órát.
Ha lehet válogatni, nyilván én is nézném ezeket a szempontokat, de ha nem megyek dolgozni, akkor nem tudok fizetni a boltban.
Nagyon nehéz a városban állást kapni, szerintem az ember nem nagyon teheti meg, hogy válogat.
Tényleg nem lehet a legjobb ilyen körülmények között dolgozni, sok könyöklő vénemberrel, de sajnos könyöklés mindenütt van (én sokszor örültem, hogy gyakornok voltam csak, mert engem így snekinek nem állt érdekében fúrni) és nagyon sok olyan is van hozzám hasonlóan, akit már nem érdekel, hova veszik fel, csak vegyék már fel valahova.
Azért remélem, hogy alakul majd a dolog és/vagy találsz valamit, ami közelebb áll Hozzád:) Gudlakk:)
Még egy utolsó megjegyzés: a munkahelyemről véletlenül se gondold azt, hogy minden olyan, amilyennek kívülről látszik, amilyennek mutatni engedi magát. A családbarát jelzőn például nem tudom hogy sírjak vagy röhögjek. Azt pedig hogy sokszor késő este és/vagy éjszaka is dolgozok, azt nem szoktam reklámozni, de ettől még így van. A külföldre küldés jó dolog, de oda is keményen gályázni küldenek. Szóval azt azért nem mondanám, hogy mákos disznók vagyunk fenékig tejfelben.
Na de tényleg ennyi mostmár
Azt hiszem, én minden nehézséggell együtt is, naon örülhetek. És örülök is. Megérte az állami szektort otthagyni, bér anno naon lutrira ment a sztori. De most szabad vaok. Néha nem fenékig tejfel, de sok minden kárpótol érte. És lehetek önmagam, lehet saját gondolatom, és ki is élhetem a kerativitásom, fantáziám. Imádom. És valszeg nem a stressz fog elvinni, hanem a rakkenroll!:) Azért ezért köszönet mindenképp!:P
A legjobb az egyszemélyes Kft. Saját magaddal jóban vagy, nem rúgod ki magad, nem figyelteted magad, és nem súgsz magadról (paranoid skizofrénia kivétel). Annyi munkát és pénzt adsz magadnak, amennyit csak lehet. Feltétel: ne legyél nihil, anhedon, retardált, deviáns.
Ha ez mind megvan, akkor boldogan juthatsz csődbe, vagy kérhetsz felszámolást.
Akkor én szerencsés vagyok, asszem. Kibaszottjól kijövök önmagammal, nincs munkaidőm. A fizetésem azon múlk, hogy mennyi munkám van. Ha nem dolgozom, nincs pénzem, és motivál, hogy legyen. Nem kell időt töltenem az utazással. Az esetek 90%-ban szeretem a munkámat, fejleszt, igényli a kreativitásomat, és kielégít. Néha azt hiszem, hogy sokat dolgozom. De nem feltétlenül azért, mert kell, hanem csak azért, mert jó. Munkatársak zseniálisak: akihez éppen kedvem van, megszólítom MSNnen. Ha nem érdekel, békénhagyom. A főnökeimet én válogatom, ha nem tetszik, otthagyom az egészet - hacsak nem fizet rengeteget.
Az elején ijesztő volt a magamrahagyottság, de mostmár nagyon élvezem. Ha csak valaki nem tesz a zsebembe mondjuk 350.000 nettót (senki sem fog), addig ez így marad.